Élet PCOS-sel

Élet PCOS-sel: „Havonta egy hétre kivontam magamat a forgalomból, és csak összekuporodva vártam a vérzés végét”

Amikor 13 éves voltam, éppen mentem haza a suliból, és egyszer csak hétrét görnyedtem az utcán. Pokolian elkezdett fájni az alhasam, fogalmam sem volt róla, hogy mi történik. Alig tudtam hazavonszolni magam, a fájdalom nem akart szűnni, ezért már aznap este a kórház ügyeletén, egy rideg vizsgálóasztalon találtam magam. Átnyomkodták a hasamat, konstatálták, hogy ez bizony nem vakbélgyulladás, semmi gond, de azért egy hétig bent tartanak megfigyelésre. Persze semmit nem találtak, és a hét végén tanácstalanul széttárt karokkal engedtek haza. Utólag már tudom, ez volt életem első fájdalmas menstruációja, amit 12 évnyi hasonlóan fájdalmas követett.

Körülbelül 17 éves voltam, amikor policisztás ovárium szindrómát (PCOS) és inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam. Természetesen a diagnózis felállítása előtt a rendelőben is szóba került a fájdalmas menstruáció kérdésköre, de erre ugye nincs megoldás, ez egy tünet, ami legalább segítette a diagnózist, ezért viselni kell. Én pedig viseltem is. Jól emlékszem, amikor gimnazistakoromban éjjel kilopóztam a konyhába, hogy készítsek egy cickafarkteát, ami ugye jó menstruációs fájdalmakra, majd visszasurrantam a szobámba és egész éjjel csak próbáltam túlélni.

Ezek a napok hol a legerősebb fájdalomcsillapítóktól bódulva teltek, hol csak guggoltam a zuhanyzóban, és a lehető legforróbb vízzel égettem a hasamat, ami után hosszú órákig vörös folt maradt a vízsugár helyén, hol kínomban megpróbáltam menstruációs jógázni, és kipróbálni az internet összes fájdalomcsillapító eszközét, hol pedig csak feladva a próbálkozást átadtam magamat a fájdalomnak, és vártam, hogy enyhüljenek a kínjaim. Ezt nagyon rossz leírni, de volt, hogy annyira szenvedtem, hogy azt kívántam, szedjék inkább ki a női szerveimet.

Nyugalom, ennek a sztorinak mégis happy endje lesz, várjátok ki a végét! 12 éve héja-nászban élek ezzel az egész menstruációs kérdéskörrel és a női nemi szerveimmel, a viszony azonban konszolidálódni látszik. Nekem személy szerint sokat segített a termékenységtudat-módszer, amit én nem babatervezésre vagy fogamzásgátlásra használtam elsősorban, hanem arra, hogy megtanuljam a női szervezet havi ciklikusságának általános tulajdonságait, és ezeket jól beépítsem az életembe. Megtanultam, hogy teljesen általános és evolúciós okai vannak annak, ha a menstruáció utáni két hétben az ember kicsattan, az ovuláció környékén meg tudja váltani a világot, de a második két hétben már befelé fordul, a menstruáció napjaiban pedig egyenesen kitenné az ajtóra a kérem, ne zavarjanak táblát. Viszont a tűrhetetlenül erős menstruációs fájdalom egyáltalán nem normális! Nem szabad csak úgy elfogadni, hogy mi ilyenek vagyunk, hiszen a háttérben komoly nőgyógyászati problémák is állhatnak. Nálam soha nem merült fel az endometriózis gyanúja, a policisztás petefészkem (volt) a ludas, viszont ha a kedves olvasónak hasonló tünetei vannak, mindenképpen látogasson meg egy endometriózis-specialistát is!

Annak ellenére is, hogy félévente járok a mai napig is nőgyógyászati-endokrinológiai kontrollra, gyógyszeres terápiában vettem részt, diétáztam, aktívan mozogtam, és a lelki pillérre (bármit is jelentsen az) is igyekeztem nagyobb hangsúlyt fektetni.

Az igazi megváltást nekem egy egészen random gasztroenterológiai kivizsgálás hozta, amelynek következményeképpen kiderült, hogy a bélbaktérium-állományom kritikusan kis diverzitást mutat – ez bármennyire is furcsa, de szoros kapcsolatban áll a női egészséggel is –, ezért sok más mellett pre- és probiotikum kúrát javasoltak. Körülbelül egy éve tartom a kúrát, és azóta nem mondom, hogy nincsenek menstruációs fájdalmaim, de legtöbbször már gyógyszer nélkül is képes vagyok elviselni a menzesz időszakát. Azóta voltam nőgyógyásznál is, a cisztáim szinte felszívódtak.

Persze ez az én történetem, ez nem egy általános „recept”, és én sem tudom, mi lesz a jövő hónapban. Az első fájdalmas menstruációm óta felnőttem, már a húszas éveimet taposom, szerintem egyszerűen az idő és a tinédzserkori hormondömping konszolidációja is segített, de kétségtelen, hogy ma már a néhány ezelőttivel összehasonlíthatatlan balanszban vagyok a ciklusommal. Mostanában inkább már csak fantomfélelmeim és -fájdalmaim vannak: például még mindig összeugrik a gyomrom, ha meglátom a menstruációs naptáram vérzésre kijelölt napjait.

Megjelent: marie claire
Eredeti cikk megtekintése