Amit a hüvelyflóráról tudni kell

Szervezetünk természetes üregei általában nem csíramentesek, így a hüvely is különböző baktériumtelepeknek nyújthat menedéket. A természetes körülmények között itt élő 9-10-féle mikroorganizmus azonban távolról sem veszélyes, épp ellenkezőleg: védelmet nyújtanak a külvilágból leselkedő kórokozók támadása ellen.

 

Közülük is legfontosabb szerepe az ún. tejsavbaktériumoknak van, melyeket Döderlein baktériumoknak, vagy más néven Lactobacillusoknak is szoktak nevezni: ezek a hüvely falában található cukrokból tejsavat állítanak elő.

HüvelyflóraA hüvelyváladékot élettani körülmények között viszonylag szűk határok között mozgó pH-érték jellemzi: 3,8 – 4,2 (hogy értsük: a 7-es pH-érték számít semlegesnek – az ennél alacsonyabb savas, az ennél magasabb pedig lúgos közeg). A 4,5 feletti pH-érték tehát – a hüvely esetében – már a fertőzés jele lehet. (A sokat emlegetett "bőrsemleges" kifejezés 5 körüli pH-t jelent.) A tejsav gondoskodik a hüvely állandó savas kémhatásáról, mely védőpajzsként óvja a sérülékeny női intim testrészeket: segít megakadályozni, hogy a hüvelyben megtalálható baktériumok vagy bekerülő kórokozók elszaporodjanak. A savköpeny épségének megtartása és regenerációja ezért rendkívül fontos.

Az egészséges hüvelyflóra

A női hormonális ciklus hatására a serdülőkortól kezdve megváltozik a hüvelyflóra, és kialakul a felnőttekre jellemző összetétele. Az intim testrészek védelméről a szervezet természetes úton gondoskodik. Úgynevezett savköpenyt állít elő, amelyhez a hüvelyben található Lactobacillus (Döderlein flóra) a hüvelyben lévő cukorból (laktóz) tejsavat (lactacid) termel. Ilyen módon természetes körülmények között a hüvely nyálkahártya gondoskodik a hüvely állandó savas kémhatásának megőrzéséről.

Ez a folyamat segít megakadályozni, hogy a hüvelyben a kórokozók elszaporodjanak, és ilyen módon hüvelyfertőzés, hüvelygyulladás, hüvelyfolyás alakuljon ki. A savköpeny épsége ezért alapvető fontosságú. Ideális esetben a hüvely pH-értéke 3,8 – 4,2 között van (megjegyzés: a semleges pH-érték 7,0, a bőr pH-értéke 5,5). Számos olyan tényező létezik, amely előidézheti a savköpeny károsodását. Ezzel gyengül a savköpeny hatékonysága a fertőzések elleni védekezésben.

Ha figyelembe vesszük, hogy régen úgy tartották, a hüvely saját öntisztító folyamatával gondoskodik a megfelelő intim higiéniáról, sőt, azt tartották helyesnek, ha a menstruáló nők nem is fürödtek, bizony mindenképpen túlzottan elterjedtnek tekinthetjük az intim szappanok, mosakodók használatát. Részben ez is indokolja, hogy egyre többen fordulnak szakemberekhez különböző gombás-, illetve bakteriális fertőzésekkel. A megfelelő gyógymód mellett a nőgyógyászok azt is elmondják a hölgyeknek, hogy ezek a megbetegedések nem azért alakulnak ki, mert nem tartják be a megfelelő intimhigiéniás rendszabályokat, hanem sok esetben abból erednek, hogy egyszerűen fogékonyabbak az ilyen típusú „nyavalyákra”. Nekik sokkal jobban kell vigyázniuk magukra, ha nem otthon mennek vécére, vagy ha uszodába, fürdőbe látogatnak.

Most Öné lehet!

3 praktikus intim tipp, mely segít egészségének megőrzésében. Hová küldhetjük az ajándékot?

A bélflóra és a terhesség alatti hízás

A spanyolországi Valenciában 50 várandós nő vizsgálata kimutatta, hogy a terhesség alatt túlzott súlyfelesleget felszedő nők bélcsatornájában több az Escherichia coli és kevesebb a bifidobaktérium, mint a normálisan gyarapodó nőkében.

A hüvely mikrobiológiája

A normál hüvelyflóra összetevői hormonálisan aktív felnőtt nő esetében: Lactobacillus (Döderlein pálcikák), koaguláz negatív Staphylococcusok, Staphylococcus aureus, Peptostreptococcus, Bacteriodes, Eubacterium, Veillonella …

Ki volt Albert Döderlein?

A gyarapodó immunológiai ismereteknek hála az 1890-es évek végén rájöttek, hogy egyes baktériumok jelenléte védelmet nyújt más ártalmasabb mikrobákkal szemben. Ilyeneket talált Döderlein a hüvely váladékában, később róla nevezték el.

A tamponhasználat szabályai

A modern tamponok a század elején jelentek meg és jelentősen fejlődnek továbbra is. A korszerű termékeket természetes anyagokból készítik, ám a fejlett technológiának köszönhetően már emberi kéz érintése nélkül.